Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A teljes igazság Michael Jackson külsejéről!!

Michael Jackson korunk egyik legmeghatározóbb jelensége, zeneipari és humánus tettei miatt. Mégis rengeteg vád és pletyka érte, a külsejét érintően is. Most kiderül, Michael Jackson mért nézett ki úgy ahogy!

article-1195645-057c7411000005dc-441_634x698.jpg

Nem akart fekete lenni
Rengetegszer hallottuk már ezt. Ňem akart fekete lenni" vagy inkább nem "akart fehér lenni". Egyáltalán nem erről van szó. Sőt, utalt is magára mint fekete emberre. 

1987-ben készült interjú a Bad videoklippjéhez, amikor a klipben általa játszott karakterről 4:17-nél azt mondja "egy fekete gyerek mint én"

A They don't care about us klipjében amikor azt énekli "black man, black male", magára mutat. (Az USA-ban a klipet betiltották állítólagos erőszakossága és rasszizmusa miatt.)
Amint látjuk, Michael nem szenvedett identitás zavarban, büszke volt fekete létére. Halála után a könyvtárából árvereztek könyveket, amelyek tartalmaztak fekete emberek polgárjogaival és elnyomásával kapcsolatos darabokat is. Többek között Martin Luther King és Malcolm X-ró szóló könyvekkel is rendelkezett. 

Számos fekete szervezetet is támogatott, pl a United Negro Collage-t, amely a fekete diákok oktatását támogatta.

Vitiligo - avagy a betegség

Ennek a betegségnek a hatására változott meg a bőrszíne. Ma már egyre jobban kezdi elfogadni ezt a tényt a média. Íme, egy részlet Jackson halottkémi jelentéséből, amely megállapítja a vitiligo tényét:

6muya-1423166658.jpg

 

 

 

Itt pedig azt állapítja meg a halottkém, hogy A bőr egyes részei nem mutatnak melanotikus pigmentet. Noha a melanociták jelen vannak, de csökkent mennyiségben. A bőrön ettől eltekintve nincsenek figyelemre méltó jegyek. Nincs jelen seb, vagy varrás nyoma.:

Az ellenvetést amit gyakran hallhatunk, hogy „De hát a vitiligosak foltosak, Michael nem volt foltos, hanem egyenletesen fehéredett ki!" Valójában Michael jól tudta, hogy előadó. Eztáltal tudta, hogy adni kell a megjelenésére is. Igazából ő is foltos volt, ahogy a többi vitiligós, csak ezt élete során ügyesen elrejtette. Bár már 1986-ban diagnosztizálták vele, hamarabb megjelentek a tünetek rajta, de csak 1993-ban beszélt róla először a nyilvánosságnak az Oprah Show-ban.

esmjz-1423166768.jpg

 

 

A 80-as években még kevés folt volt rajta, ezeket sminkkel próbálta elfedni. A képen látható egy kesztyű, amit az 1984-es Victory turnén hordott. Benne jól láthatók a sötétítő krém nyomai:

ikrin-1423167297.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Az ikonikussá vált kesztyűt is azért kezdte el hordani, hogy elrejtse a kezén a foltokat. Ezt egy ismerőse, Cicely Tyson, színésznő árulta el a CNN Larry King Live című műsorában Jackson halála után. Jacksonnak és Tysonnak ugyanaz volt a divattervezője. A kesztyű arra volt, hogy elfedje a vitiligóját. Így született a kesztyű. Ott voltam, amikor készítette – mondta a színésznő Larry Kingnek.

Tom Chiarella, író azt mondta: „Nekem sosem tetszett a kesztyű, de amikor láttam, milyen rettenetesen néz ki a keze, megértettem. És csodáltam, ahogyan eltakarta. Sosem volt világos számomra, hogy fáj-e (a vitiligo) vagy sem, de úgy képzelem, igen. Gondolj bele a szépségébe ennek! Flittereket tenni a nyílt sebedre. Gondolj bele, hogy az egész világ arra az egy dologra figyel, ami miatt te a leginkább csúnyának érzed magad.”


michael-jackson-as-a-kid-vitiligo-58654642453.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A külvilág felé a változás 1986 körül következett be, amikor a Bad albumán egy "fehér" Michael Jackson jelent meg. Valójában ekkora már annyi folt volt rajta, hogy egyszerűbbnek tartották, ha a fekete részeket sminkelik hozzá a fehér foltokhoz, minthogy a fehéreket a feketéhez.

Az imént már idézett 1987-es Ebony interjú második részében 6:05–nél látszik, hogy amikor Jackson egy pillanatra felemeli a kezét, ott továbbra sötét a bőre, amint korábban volt. De a füle is sötétebb. Az arca csak az erős fehér smink miatt fehér:


Egy idő után már a smink kevés volt, ilyenkor ajánlják az orvosok a degpigmentálás módszerét. Ez azt jelenti, hogy a bőr egyenletessé tétele érdekében valamilyen krémmel (általánosan használt pl. a Benoquin) kiölik a maradék pigmentet is a bőrből.

Ekkor kezdett el Michael a fehér embereknél is fehérebbé válni, mert a pigment nélküli fehér, fehérebb mint a pigmentsejtekkel rendelkező európai ember.

A kezelésnek az a hátránya, hogy óvakodni kell attól, hogy a páciens tartós és erős napsugárzásnak tegye ki a bőrét, mert a pigmentsejtek hiánya miatt fokozottan fennáll a bőrrák veszélye - éppen ezért láthattuk Michaelt gyakran esernyővel.

xrwnd-1423169188.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

bad-era-michael-jackson-moonwalker-umbrella-favim.com-538365.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Lupus - A betegségek hálójában

Még kevesebben tudják, de Michael Jacksonnak volt egy másik súlyos betegsége amit szintén közrejátszott a külseje változásában, ez pedig a lupus, melynek jellegzetes tünetei jól látszanak a képeken
 

 A szisztémás lupulus a test több szervét érintő autoimmun betegség, amelynek tünetei időnként felerősödnek, időnként lecsökkennek. Az SLE betegség felléphet hirtelen, vagy kialakulhat lassan, lappangva, és súlyossága egyénenként nagy eltérést mutathat.

Bár az SLE gyakorlatilag minden szervet érinthet, mégis leggyakoribb célpontjai a bőr, a vesék, és a szív. A betegségnek vannak olyan általános tünetei, mint a láz, gyengeség, rossz közérzet, fáradékonyság, testsúlyvesztés. Leglátványosabbak a bőrtünetek. Az ún. pillangó-erythema egy leginkább lepkéhez hasonlító vörös elváltozás, mely a betegek mintegy felében látható az orrháton (ez a pillangó teste), és két oldalt az orr melletti arcterületeken (ezek a szárnyak). Az elváltozás napsugárzás vagy szoláriumozás hatására felerősödik vagy kiújul.


A másik legjellegzetesebb bőrtünet az ún. discoid lupus – hámló, kerek, élénkpiros színű bőrkiemelkedés –, mely a test bármely részén előfordulhat. Felléphet még lupusban foltos hajhullás, a körmök körüli bőr vörös elszíneződése, kialakulhatnak orr- és szájnyálkahártya-fekélyek, illetve nemcsak az arcra, hanem az egész bőrfelületre jellemző a fényérzékenység. (via Webbeteg)

41-1423170443.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen a ponton meg kell említeni, hogy a boncolási adatokban tisztán le van írva, hogy a szemöldökét és az ajkát tetováltatta. Még az előbbi a lupusra vezethető vissza mint szőrhullás, a második pedig a vitiligora, mert természet ellenesen fehérré váltak az ajkai, így piros tetoválás mellett döntött, azért ütött el néha elég erősen a szintén erős fehér arcszínétől.
 

article-1217476-0500b46d000005dc-7-468x659-1423170781.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A haja szintén hullott a a lupusnak köszönhetően, és már fiatal korában elkezdett elveszteni hajcsomókat. Éppen ezért, jól láthatók a tetovált vonalak a koponyáján.

Később, 1984-ben egy Pepsi reklám forgatásán balesetet szenvedett, amikor egy túl hamar robbanó effekt szikrája lángra robbantotta a hajegyenesítő vegyszereket a hajában, így másod és harmadfokú sérüléseket szenvedve. Onnan kezdve részben parókát viselt.


Ezután szedett először Michael fájdalomcsillapítókat. Amire később rászokott saját bevallása szerint egy időre 1993 körül. Egy száma is szól drogokról "Morphine" címen a HIStory in the Mix remix albumáról.

Plasztikai műtétek sorozata

Tudni kell, bár a lupus szerepet játszott a műtétjeiben, nem ez volt az egyetlen oka. Ahhoz, hogy ezt megértsük, ismernünk kell Michaelt. Könnyedén mondhatnánk, hogyan, ha soha nem tudnánk találkozik vele, de az ő esetében más, hiszen az egész életét kamerák előtt töltötte, így, aki akarja és utána olvas, néz vele interjúkat megismerheti őt, mint embert. Michaelt kiskora óta terrorizálta az apja, ugyanúgy, ahogy testvéreit is. Erről a tapasztalatáról beszél Martin Bashirral folytatott interjújában.

Martin: Apátok nagyon keményen fegyelmezett titeket, milyen volt az?Tudni kell, bár a lupus szerepet játszott a műtétjeiben, nem ez volt az egyetlen oka. Ahhoz, hogy ezt megértsük, ismernünk kell Michaelt. Könnyedén mondhatnánk, hogyan, ha soha nem tudnánk találkozik vele, de az ő esetében más, hiszen az egész életét kamerák előtt töltötte, így, aki akarja és utána olvas, néz vele interjúkat megismerheti őt, mint embert. Michaelt kiskora óta terrorizálta az apja, ugyanúgy, ahogy testvéreit is. Erről a tapasztalatáról beszél Martin Bashirral folytatott interjújában.

Michael: *idegesen nevetgél* Én nem kaptam annyit, mert mindig engem használt példaként "Úgy csináld mint Michael." Mindig egy övet tartott a kezében amikor gyakoroltunk és ha elvétettél egy lépést számíthattál rá, hogy *ütést imitál*.
Martin: Menjünk vissza egy kicsit, szóval azt mondod, hogy ameddig gyakoroltatok, az apátok egy övet tartott a kezében.
Michael: Igen és szíjat hasított belőled, ha elvétettél valamit. Így nagyon idegesek voltunk, amikor próbáltunk, mert ott ült azzal az övvel a kezében, és ha elrontottál valamit, elkapott rendesen. Nagyon sokszor kikaptam, de azt hiszem, a bátyám, Marlin kapott a legtöbbet. Elsőre neki mindig nehezen ment, pedig annyira próbálkozott. Mindig mondta "Úgy csináld, mint Michael. Úgy csináld, mint Michael." Mindenki ideges volt és én is, mert nagyon kemény volt.
Martin: Milyen gyakran vert meg titeket?
Michael: Túl sokszor
Martin: Csak övet használt?
Michael: *kezével eltakarja az arcát és majdnem sírva* Miért csinálod ezt velem? Nem... több dolgot, mint egy öv.
Martin: Mivel ütött még titeket?
Michael: Drótokkal..., vagy ami csak a keze ügyébe akadt, oda vágott a falnak amilyen erősen csak tudott. Egy dolog...
Martin: De csak egy gyermek voltál.
Michael: Tudom...
Martin: És emellett sikeres lemezeket adattál ki.
Michael: Tudom... Könnyen elvesztette a türelmét, emlékszem, ahogy az édesanyám ordította Meg fogod ölni, hagyd abba! Az idő nagyrészében el se tudott kapni, de amikor igen... Istenem az szörnyű volt.

A plasztikai műtétekkel kapcsolatban a tévhittel ellentétben csak egy féle szépészeti beavatkozása volt, de abból ötször. Mind az ötször az orrán.

michael-jackson-51-1423174126.jpg

 

 

Az első beavatkozását 1978 körül végeztette el, ami ugyan szükségszerű volt, mert egy táncpróba során véletlenül elesett és eltörte az orrát. A 1979-ben az Off The Wall albuma borítóján már új orral jelent meg.

off-the-wall-album-cover-1423174339.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második plasztikai műtét a Thriller klipjében fedezhető fel. Az előzőt rosszul végezték el, így nem kapott rendesen levegőt rajta, így korrigáltak a hibán.
 

10-thriller-michael-jackson-1423174805.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Innentől kezdve már nem egészségügyi okokból történtek a további műtétek, hanem önértékelési problémákból. A családja nagy orrúnak csúfolta őt, ami egész életére kihatott. Én nem tudom, honnan örökölted, de tőlem biztos nem – idézte Michael az apját.

Utolsó műtétje 2000-2001 környékén történt, ez volt az Invincible időszak. Ekkortájt kezdődtek a gúnyolódások arról, hogy az orra leesik, mert a közvélemény szerint túl vékonyra sikerült, de valójában semmi ilyenről nem volt szó.

10-1423176466.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Összefoglalva két súlyos betegség is roncsolta egész életén keresztül a kinézetét. A vitiligo és a lupus, ez az ember bármit is tett a külsejével azért tette, mert próbált normálisan kinézni. Őrizzük meg szívünkben méltóképpen az emlékét, hiszen a legendák sosem halnak meg.

Forrás:  starity.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

XEvil can break 99% types of captcha

(Masharunny, 2017.12.14 01:22)

This message is posted here using XRumer + XEvil 4.0

XEvil 4.0 is a revolutionary application that can solve almost any antibot captcha.
Captcha Solution Google (ReCaptcha-1, ReCaptcha-2), Facebook, BING, Hotmail, Yahoo,
Yandex, VKontakte, Captcha Com - and over 8.4 million other types!

You read this - it means it works! ;)
Details on the official website of XEvil.Net, there is a free demo version.

Check YouTube video "XEvil ReCaptcha2"